Felhívás

Tanulni vágyó magyar honfiak,és honleányok!

Zászlóaljunk immár várja meghívásotokat lakóhelyetekre, hogy honvédelmi ismereteinket megoszthassuk veletek is! Kereshettek a honlap "Elérhetőség" menüpont alatt található e-mail fiókon keresztül !

Felhívjuk hasonló szervezetek,közösségek figyelmét, hogy célunk nem a rivalizásás, más szervezetek magunk alá rendelése, hanem az együttműködés, egymás tevékenységének segítése, egymás tudásának kiegészítése, közös gyakorlatok szervezése!

Együtt Magyarországért!

Egyfajta filozófia

Isten maga a végtelenség. Egy ember bármekkora magasságokat ért el szellemi emelkedésében, a végtelent teljes egészében nem tudja megjeleníteni itt a Földön.
Az egyéni lélek Isten végtelen testének egy legapróbb része, egy "atomja". Ha sikerül a test, a szellem, és a lélek kívánságait és működését egybe hangolni, igazi csodákra vagyunk képesek.
A maradék magyarságra most egy olyan feladat vár, amit csodatett nélkül nem lehet sikeresen végrehajtani.
Nem az a lényeg, hogy ki mondja, hanem azt, hogy mit mond! Figyeljetek a lényegre:

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges! Regisztrációhoz kattintson ide vagy a belépéshez ide!
Hozzászólás-megjelenítési lehetőségek
A választott hozzászólás-megjelenítési mód a „Beállítás” gombbal rögzíthető.

Filozófia, a vagy, az élet maga.


Az Ős kultúra ( vallás.. ) az én értelmezésemben a következő.
Valaha majd minden valamire való nép,népcsoport ( tok.. ) ismerték a eredeti "otthonról" hozott, kapott, s tudott minőséget. Azért írom ilyetén mert talán ez a megfelelőbb szó, amit szinte a torzulásig lehetne elemezni.
Amikor is az ember szellem anyagi ( földi )élete során a természet törvényei szerint élt, s alkotott. NEM MÉRGEZTE MEG A PÉNZ, minden napjait. Nem játszott szerepet 1általán, nem volt rá szüksége.
Annyit "vett" el az élet kellékeiből amannyire éppen szüksége lett, nem többet, s ezt tökéletesen fel is használta az életéhez, nem másra. Nem épített fölöslegesen semmit mert nem szükséges az élet ÉRTELMÉT, illetően.
Tiszelte körülményeit a végtelenségig, növényeket, állatokat, mert tudta hogy nélkülük elporlad.
Meg tartotta az éves nap ciklusokat, szertartással az élet teremtette eszközökkel. A NAP - hoz, illetve azon keresztül a Termetőhöz küldött fohászt, és nem imádkozott.
NAP nélkül nincs élet, nem nő fa s virág, állat.
Még 1szer!!.. Nem A napot imádta, az csak szinbólum, hanem azon kersztül a Teremtőjét. ISTEN apját ISTEN anyját.
Amit kért, megkapta,bármikor.
Értette az időjárást, értette az állatok nyelvét, beszélt a növényekhez, nem hagyta el családját. Értett a vadászathoz, de NEM gyilkolt, feleslegesen, még 1 hangyát sem, nem rabolta ki a legyőzött ellen - felét, sem.
Mindene meg volt ami az élethez kell ( lett ). Még nem töltötte el a szellemét a kapzsiság, harácsolás, döjfösség, ragaszkodás, megkötöttség, megkötözöttség, és egyébb mai tulajdonságok... ÉS EZ A LÉNYEG.

Volt jurtája, az élet adta és kapott természeti szinbólikákkal feldíszítve.
Lovai, a mindenség bejárására, harchoz, él - elem, begyüjtésére.
Csodálaposan szép díszítő ornamentikája, elbűvölő.
Amibe bele szőtték a Teremtés történetét, az élett misztikumát, a valamikori OTT - HONT.
Gyönyörű ruhákban jártak, reggeltől estig, csak meg kell nézni 1 hon - visszafoglalási korban eltemetett nőt, s férfit, midenével 1gyütt.
Úgy tökéletes ahogy van, szebbet el - "kép" - zelni sem lehet.
Ahogy kerítette 6 - almába az emberi szellemiséget, hogy amásik ember társát kihasználja, úgy süppedt bele az anyagiság sűrű vermeibe, csapdáiban. Elfeledve tökéletes Isten tudását, talált ki magának hazug kép - mutat - Ó, az eltompult tudatának meg felel "Ő" bálvány imádatot.
Badinyi - Jós Ferenc katató részletesen leírja az őseink minden napjait.
Hamvas Béla szisztemetikusan ábrázolja le, az ember rohamását a szakadékba, korrol - korra.
Bakai Kornél kutatásai őnmagukért beszélnek. stb. stb.

Folytatás következik.

T: B L.

Balu Testvérem! Azé',me' ez


Balu Testvérem!
Azé',me' ez olyan!
A morfogenetikus mező az bizony nem valami,hanem nagyon is megy valahová!
Lám-lám Kata is rákapcsolódott,csak eddig bonyolultul magyarázta!

Milyen lehetett az ős-vallás?Inkább úgy kérdezném,milyen az Ős-HIT?
Azt hiszem mindannyiótokban kész van a válasz!

Minél jobban belegondolok


...ebbe az élet-kérdésbe, annál inkább azt érzem, hogy csak álmodom az egészet.
Mikor meg épp ébren vagyok a sűrűjében, akkor két dologra szoktam nagyon-nagyon vágyni: szelídségre és egyszerűségre.
Buddhaságokat írok? :)

Nekem még csak sejtéseim


Nekem még csak sejtéseim vannak, még nem állt össze a kép.

Tasi tesó,


ezt a morfoizét nem értem (nem is vagyok benne biztos, hogy magyar szó), de gondolom valami olyasmire gondolsz, hogy együtt heverészünk valami napsütötte, vadvirágos, illatos mezőn és ugyanazt fütyörésszük (a madarak meg velünk... vagy mi a madarakkal?)

Szerintem is inkább maradjunk a HIT-nél (bár itt a VALLÁS se rossz, olyasminek képzelem, mint "tettekbe formálni a HIT-et"). Abból meg nem hiszem, hogy van "ősi" meg "nem-ősi" - vagy VAN, vagy NINCS, a legrosszabb esetben pedig van valami, amiről az ember elhiszi, hogy az AZ, csak közben meg nem is. A legeslegrosszabb meg az, amikor az ember ráadásul még sejti is a csontjaiban, hogy az nem AZ, de azért csak tartja magát hozzá továbbra is. Az ilyen embereknek viszont gyakran elég látniuk 1-2 élő példát, hogy megértsék, nem olyan nagy dolog nem hazudni magunknak, bár a gyakorlati tyuxaros életben nyilván okoz némi kényelmetlenséget.

Azért mégiscsak jó, hogy


Azért mégiscsak jó, hogy kitettem ezt a videót. Generáltam általa egy csomó igen komoly hozzászólást.
Tolle filozófiája bizonyos pontokon,(melyeket Balu testvérem is megemlített), tőlem is távol áll, és sok a filozófiai fogalmak közötti értelmezés-beli különbség is.

Mégegyszer mondom, nem akarok reklámot csinálni egyik világnézetnek sem, hanem ami közös vonás mindegyik világnézetben, azok alapján megsaccolni, milyen is lehetett az eredeti ősvallás. (szép, értelmes mondat, bogozgassátok :D)

Remélem illik ide


... hogy két dzsimkerri közt ma elbeszélgettem az ötéves barátnőmmel kicsit játék közben.
Minden felvezetés és rávezetés nélkül azt találta mondani: "Kata, képzeld én szoktam beszélgetni Istennel." "Tényleg? Mondd csak, hogyan zajlik ez a beszélgetés?" "Azt nem lehet hallani, amit ő válaszol, csak úgy... úgy...mégis tudom, hogy mit mond, de én nem mondhatom el neked se." "Persze, hiszen azt csak neked szánja. Úgy érted, hogy egy gondolat lesz a fejedben?" "Igen. Egy gondolat...de az ördög is szokott ám gondolatokat rakni a fejünkbe! Azok nem olyan jók." "Isten gondolatai, azok jók?" "Igen." "Mihez kezdesz velük? Megpróbálod megvalósítani őket?" "Igen, megpróbálom. Az ördög gondolatait meg... azokat ki-ve-re-ge-tem (ütögeti a fejét :)) a fejemből."

Máris megtaláltam az első közös vonást. Fölnőttül így hangzott ugyanez: "Csukd be a szemed,nyugodj le,és az elméd tudni fogja mi igaz,mi hamis."

Nem kell ezt nagyon bonyolítani, úgy látszik. :)

Remélem, mire nagyobb lesz az


Remélem, mire nagyobb lesz az említett kislány, akkor sem fogja elfelejteni ezt a módszert!

A helyzet az,hogy már nincs


A helyzet az,hogy már nincs új a nap alatt!
Próbálkozások voltak abban,hogy Istent játszanak,nem ment,illetve megy,csak kiderült.Visszatérnének az eredetihez,csak hát ezt ugyanazok tennék,mint az előbbiek,tehát hiteltelen.Ha elvonatkoztatunk attól,hogy milyen kontektusban adja elő kócos hajú emberünk a mondókát,még gondolkodni is lehetne rajta.De ha a magnetikát valamiféle spirituális közegben halljuk,akkor megint csak giccs a dolog.Ha arra gondolunk,hogy állítólag a mágnes csak a Föld légkörében működik,még fekete mágiának is tekinthetjük,mivel azt sugallja,hogy nincs kilépés a Föld sarából,nincs lehetőség a lelkünkkel "gondolkodni".
Az,hogy az evolúciót irányíthatjuk,pedig egyenesen sátáni.Így jött létre Dolly-birka,a GMO baba,és még ki tudja mi.Ez megint csak az Istenjátszás,ego-simogatás szintje!
Mint már korábban mondtam szelektálni kell.Csukd be a szemed,nyugodj le,és az elméd tudni fogja mi igaz,mi hamis.

Tasikám,


mér' gondoljuk má' megin' ugyanazt? Gondolod, hogy ugyanarra a zelektromosmagnetomatikus frekvenciára hangolódtunk rája? Én nem tekergettem a gombjaimat...

Új Föld


Kedves Mindenki!
Amennyiben úgy véljük, a pojáca úr előadása nagyon "hurrásra" sikeredett, a legokosabb dolog amit tehetünk, hogy felkeressük Eckhart Tolle honlapját, ő az, akitől ez a filozófia származik.
http://www.uj-fold.hu/news.php
Itt némileg nyugodtabb körülmények közt ismerkedhetünk meg jámbor gondolataival.
Ego-simogatásra hajlamosoknak (azt hiszem ez a kifejezés vagy valami hasonló Taskeszitől származik :)) veszélyes olvasmány lehet. :)

Tényleg nem kekeckedni


akarok állandóan, de ugyanezeket a gondolatokat már lényegesen régebbi írásokban is olvastam. Csak persze a "magnetizmus" meg "energia" stb. kifejezések nélkül - kb. ezt fejtegettem az előző HSZ-mben. Szóval Tolle úr legnagyobb újítása az, hogy némely ősi kifejezéseket (pl. ős-szellem, lélek stb.) lecserélt materialistábbakra.

Miért tette? Szerintem két oka van, amelyek egymástól nem elválaszthatóak: egyrészt a célközönsége számára is otthonosabban hangzik az "elektromagnetizmus" kifejezés, a régit (pl. szellem v. szellemek) már nem is igazán értenék. A másik ok meg az lehet, hogy már Tolle sem igazán tudja, hogyan is kéne kifejeznie magát.

De most abba is fejezem, az ilyen típusú aggályaimat több helyen kifejtettem. Engem a terminológiák ilyen kever-kavarása nagyon zavar (sőt, veszélyesnek is tartom), de nem mindenkit zavar annyira.

És természetesen az előadások ténylegesen sokaknak segíthetnek az Út bizonyos szakaszain a tudatilag magasabb állapot eléréséhez.

Kedves Balu! Tudod, néha az


Kedves Balu!

Tudod, néha az igazságot is kimondják a sok hazugságuk közben.
Most ez történt meg egy ilyen pojáca által. Ha zavar, akkor gördítsd feljebb a képet, amíg csak a feliratot látod az egészből. Arra koncentrálj! Hiszen írtam is, ne azt nézzétek , ki mondja, hanem azt, hogy mit mond!
Tudom, sokan ateisták, materialisták vagytok. Én is így éltem sokáig, mígnem megadatott a lehetőség, hogy BIZONYOSSÁGOT SZEREZZEK ISTEN LÉTEZÉSÉRŐL.
Ez persze egyéni (szubjektív) tapasztalat, az utat mindenkinek magának kell végigjárnia a tagadástól a hiten át, egészen a bizonyosságig.
Otthagyva (az út szélén) a csőlátású materialistákat, és segítve az igazi keresőket.
Ez van :D

Banyek,


azt meg csak most vettem észre micsoda helyesírási hiba van a végén! Ezért egy egyemista deákot úgy kivágnak vizsgáról, mint macskát sz.rni, aszongya hogy:

EMOSSIONS

etschém! Nem semmi!. Nos, ez helyesen EMOTIONS lenne, bár kétségtelen, hogy ha a helytelen módon írják le, akkor is ugyanúgy ejtik.

Ottó Testvérem, semmi baj nem


Ottó Testvérem,

semmi baj nem lenne abban, AMIT mond, de még ezt is elpoénkodja. Végignéztem a videót, nézd csak meg mondjuk kb. 4.35-4.40, vagy 6.20-6.45 körül, egyszerűen pojáca, nekem ez a fazon ebben a szerepben hiteltelen. Viccesnek szánja, pedig (szerintem) csak lejáratja az egészet azzal a focimeccses hasonlatával. Nem tudja megállni, ízig-vérig pojáca.

A materializmustól már én is igencsak messze járok. Ezért aztán feláll a szőr a hátamon, amikor egy alapvetően misztikus mondandóba elkezdik belekevergetni a magnetizmust, az űrszondák által észlelt "érzelem-rezgéseket", meg az "ima által létrejött ENERGIÁK" amik rendbehozzák a Föld LÉGKÖRÉT. Mihelyst Carrey beszédében van ez a hatásszünet, jön a sóder a mágneses mezőkről ... szóval máshonnan nézve ez misztikus folyamatoknak a materialista szóképletekbe fojtása. Ennek szerintem meg az az eredménye, hogy a dolog LÉNYEGÉNEK KIFEJEZÉSÉRE a megfelelő kifejezésekkel alkalmatlanná teszi az elmét. Oda kéne szerintem figyelni ezekre a dolgokra, mert a magnetizmus ill. elektromagnetizmus fogalma alapvetően a materializmus "kreálmánya" és egy olyan összefüggést ír le, amelyik természetesen a materiális szinten IS manifesztálódik. Csak nem ott van a lényege. Szerintem a lényege abban van, amit a régiek mágiának mondanának - láthatatlan, mindent befolyásoló erők. Ezért alapul az összes agykontrollos metódus a klf. frekvenciákon. Csak azokkal az a baj, hogy bár hatni hatnak, gépek idézik elő őket, vagyis eleve nem lehetnek "fehér" mágia.

Meg mi az, hogy "irányíthatjuk EVOLÚCIÓNK IRÁNYÁT"?! Miiii?!?! Csak nekem csípi a szeme, mennyire nem hozható összhangba az evolúció bármiféle, a Teremtőbe vetett hittel? Képzeljük már csak el a vektorokat, nem olyan nehéz az: Isten megalkotta a világot, amely természetesen AKKOR, megteremtése pillanatában volt a legtisztább és romlatlanabb, aztán ide jutottunk, le a mocsokba. Ezzel szemben az evolúció ALULRÓL ÉPÍTI FEL A VILÁGOT: kezdetben vala az amőba, abból lett a kisbéka, abból lett a gyikocska, abból meg a majmocska - s a végén MINK ITTEN, a tökéletesség netovábbja. Ez a két vektor egymással 180 fokban megy szembe. Ha meg máshogy érti az evolúciót, akkor jó lenne, ha más kifejezést használna, mert így minimum félreértelmezhető, sőt félrevezető, olyat meg szellemi vezetőnek nem nagyon kéne mondania, nem?

Én mindenhol csak atomizálódást és szétesést, a magasabb formák (akár társadalmi, hondolj akármire) alacsonyabb szintre degradálódását látom - és ez saját tapasztalatom. A fizika még ezt a folyamatot is gyönyörűszépen leírta sok formában: entrópia, Pauli-elv stb.

Ismétlem: sok igazság van abban, amit mond. Csak AHOGYAN mondja + a "komoly okos narratív hang" félig materialista, félig misztikus katyvasza az, ami számomra hiteltelenné teszi a viedót. Szerintem alapvetően biznisz-célokra készült a videó, gondolom, ha elnézel az oldalra, akkor megtudod, hogyan kell megrendelni a videót vagy a könyvet.

Igaz, igaz,


csak akkor sem tudom úgy nézni, mintha nem az a gyagyás pojáca lenne. Bármit el tud játszani, színész.

A másik: a beszédet a Global Alliance for Transakármi Entertainment kongresszuson mondja. Nekem meg alapból büdös minden, ami "globális".