Felhívás

Tanulni vágyó magyar honfiak,és honleányok!

Zászlóaljunk immár várja meghívásotokat lakóhelyetekre, hogy honvédelmi ismereteinket megoszthassuk veletek is! Kereshettek a honlap "Elérhetőség" menüpont alatt található e-mail fiókon keresztül !

Felhívjuk hasonló szervezetek,közösségek figyelmét, hogy célunk nem a rivalizásás, más szervezetek magunk alá rendelése, hanem az együttműködés, egymás tevékenységének segítése, egymás tudásának kiegészítése, közös gyakorlatok szervezése!

Együtt Magyarországért!

A MAGYAR MODELL A GLOBÁLIS KAPITALIZMUS MAGYAR ALTERNATIVÁJA

 

Egyre több magyar érzelmű és gondolkodó humanista hazafi, egyéni s szervezeti formában képviselve döntését, elszánt tetterőtől vezérelve elhatározta, hogy
mindent megtesz annak érdekében, hogy időben kidolgozza és széles körben
megismertesse olyan társadalmi berendezkedés tervét ( a Magyar Modellt) ,
amelynek megvalósítása a tömegerőket rombolás helyett, békés úton építésre
szervezi.
Olyan társadalmi formációt hoz létre, amelyben jó esély van a nagy tömegek
emberhez méltó életére, ökológiai feltételeinek biztosítására.
A fenti célok érdekében létrehoztuk a HUNNIÓ KÖZ (részvény) Társaság
Munkatervét, amelynek lényege, hogy az adott törvényeknek megfelelően

pénzként használható (pénzhelyettesítő) részvényekre (arany fedezetű
trezor jegyekre ) cseréljük a jelenlegi állami forint fizetési eszközt, és
folyamatosan kiépítjük a közpénzrendszer infrastruktúráját

Létrehoztuk a fenti program egyik végrehajtó szervezetét a Magyar
Mátrix Közösségfejlesztő Kft-t( később Zrt- t ,cgj: 10-09-031754, adósz: 23292840-2-
10 törzstőke . 204,5 millio Ft) , melynek a feladata az új elvű fizetési rendszer
és infrastruktúra kiépítése , és a Magyar Modell belső vállalkozás szerű
megvalósítása.(pilot projekt), a helyi Mátrix közösségek hálózatának
kiépítése, integrálása.

A Kft (mint a Zrt előtársasága) ügyvez.igazgató : Fiser Tivadar

Vezető „mérnök” : Posta Imre

Ez a stratégia lényegében az állammonopolista, illetve a magánmonopolista
pénzuralmi uralkodó osztály által okozott jelenlegi zsákutcájától független
harmadik út .
Ez az út olyan önrendelkező társadalom (Gondoskodó Magyarország )
víziója, amely gazdasági és politikai monopóliumtól mentes, amelyben
mindenki rendelkezik a személyes szabadság anyagi feltételével, az emberiség
közös tevékenysége alapján létrejött vagyon ráeső részével, és a saját
teljesítménye alapján létrejövő vagyonnal.

Az Önfenntartó Mátrix helyi közösség

Mit nevezünk Mátrix szervezetnek?

Egy kisváros és környékét, vagy kisebb-nagyobb falvakat magában foglaló , a
természeti tényezők által meghatározott tájon önszerveződő közösségeket, ahol 5-
20000 ember él.

A Mátrix Szervezet nem profitorientált, és célja nem rendszeres , minél nagyobb osztalék ( nyereségrészesedés ) osztása a tulajdonosok ( tagok) számára, hanem az, hogy a kistájon mennél teljesebb foglalkoztatottságot, és mindenki számára tisztes, kulturált megélhetést biztosítson .

Az önfenntartó Mátrix szervezet társult vállalkozók, belső vállalkozók (termelők, szolgáltatók, kereskedők ) és fogyasztók együttese.

Társult vállalkozó: önálló, (magaura) vállalkozó (egyén, cég,társaság ) a működéshez
szükséges termelőeszközök tulajdonosa, vagy bérlője., aki ( amely) hálózati ( franchaise) vagy más együttműködési szerződéssel a Mátrix szervezet szerves részévé válik.

Belső vállalkozásnál a termelőeszközök a vállalkozás ( szervezet ) tulajdonában vannak, és egy ( vagy több ) tag szerződéssel vállalkozik ezek hatékony működtetésére.

A Mátrix arra törekszik, hogy egyfelől a tagok mennél több áru- és szolgáltatás-szükségletét a szövetkezethez, Mátrix szervezethez tartozó ( társult vagy belső ) vállalkozások elégítsék ki, másfelől a vállalkozások mennél több beszállítója, illetve munkavállalója a szövetkezeti, részvényesi , részjegyesi tagságból kerüljön ki.

A Mátrix, illetve a társult és belső vállalkozások funkciói:

-munkahelyek teremtése és fenntartása, tisztes jövedelem biztosítása a helyi lakosok számára.
- a lakosság ellátása olcsó, jó minőségű, alapvető fogyasztási cikkekkel:
- a földből élők ellátása termelőeszközökkel, trágyával, növényvédőszerrel, szaporító
anyagokkal. Stb.
- termékfelvásárlás,
-a mg termékek ésszerű fokig való feldolgozása és értékesítése
Önköltségi kamatú hitelellátás
A tagok teljesítménycseréjének lebonyolítása
- szaktanácsadás szakmai továbbképzés,
- rászorultak segítése
- közbiztonság megjavítása ( rendőrséggel való együttműködés, polgárőrség, mezőőrség)

A Mátrix Szervezet elszámoló egysége az ARANY KORONA

Szokatlan , de eredményesnek ígérkezik, ha ezt a szervezeti formát összekötjük az
aranynak mint egyetemes mérőeszköznek a fizetőeszközként ( helyi, szabad pénzként),
pénzhelyettesítőként való bevezetésével. ( duális pénzrendszer )
A társult és belső vállalkozók és szervezeti, részvényesi tagok, fogyasztók közötti forgalom párhuzamos közvetítője tehát az állami pénz - a Ft-mellett(amely ki van téve az inflációnak, valamint a bel - és külföldi spekulációnak , ) az arany, amely 100%- ban tartalmazó arany kártya, vagy trezorjegy ( váltópénz ), mint részvény, vagy részjegy .
Egy Arany Korona = 0,01 gr arany mindenkori értéke.

Indulásképpen minden alapító tag, törzsrészvényes minimum 50 ezer, vagy akár 

több százezer, millió Ft- al részesedik, befektet a szervezet alapító tőkéjébe, amely tőkét

a Mátrix elszámoló számlavezető irodája, pénzügyi szolgáltatója a Magyar Mátrix

on ( elszámoló, klíring házon) keresztül azonnal aranyba fekteti, és kiscímletű

trezorjegyekre, vagy aranykártyára váltja, amelyet visszaosztja a befektető tagoknak.,

akik ezentúl aranyban tartják a vagyonukat ( részvényüket, részjegyüket ).30 %

készpénzben, 70% számlán, trezorban .( pl Posta, Takarékszöv , vagy más magyar

bank ) Lesznek olyan tagok is, akinek nincs pénze, csak valamilyen munkát, terméket,

élelmiszert, stb. szolgáltatást képesek végezni, de ez nem befolyásolja a tagsági

jogviszonyát, mert a munkavégzései, termékeladási után Arany Koronát kaphat a

tagságtól ,helyi Mátrixtól fizetségképpen. Így tehát ő is aranyrészvény (trezorjegy ,

mint konvertibilis belső valuta) tulajdonos lehet , és adhat vehet.( csak egy 20000Ft

névértékű arany koronát kell vennie indulásként, melyet aranyban tarthat ) A tagok,

részjegyesek a belépő forintjuk mellé meghatározott mértékű kamatmentes, vagy

alacsony kamatozású hitelt is kaphat, amennyiben a helyi mátrixon belül felállított

Hitelbíráló Bizottság ( min 3 fő) az arra érdemes tagoknak megítéli a hitelezést.

Az Elszámoló , Klíring iroda (pl Magyar Posta, Takarékszövetkezet, ) számítógépen

vezeti a tagok egyszámláit, amely alapján akár elektronikus úton is lehetséges a fizetés

a mai, vagy jövőbeni banki fizetési rendszereknek megfelelően. (Chipkártyás mátrix

fizetési rendszer, vagy a mobil fizetés )

Az Arany Korona nem inflálódik, nem veszat az értékéből, de az ára növekedhet, vagy
csökkenhet az arany világpiaci árának megfelelően . Tehát egyre több Ft- ot vagy Eurót kap a tag az egységnyi aranyáért,ha visszaváltani akarja. ( visszaváltáskor vételi áron váltjuk vissza az AK t ami 5% os kezelési költséget jelent )

A Magyar Mátrix Kft filozófiája, és küldetése , koncepciója az ország, és a Kárpát Medence teljes területének hálózatba szervezése a MÁTRIX megvalósítása, amely teljes mértékben kiutat mutat, és új dimenzióba helyezi a jelen igencsak nehéz gazdasági helyzetet, kilátástalanságot, elszegényedést, perspektívátlanságot. .

A későbbiekben folyamatosan hozzuk nyilvánosságra a teendőket, illetve az egyéb tudnivalókat a www.hunnio.com, a www.magyarnemzetikormany.com , a
www.hungarianrealnews.com web- oldalakon .

Készül egy közösségi közös web- oldal is .

folyt .köv.

Fiser Tivadar

Magyar Mátrix Kft
HUNNIO Szövetség

Így utólag annyit fűzők mindehhez hozzá, hogy látszólag pénzről van szó, hisz gazdasági alapon működtetett a rendszer, de valójában nem pénzről van szó, amely eszköz csupán és messze nem cél. Aki eddig lekövette az események jellegét és korábbi üzeneteimet, az pontosan tisztában lehet ezzel

A hozzászóláshoz bejelentkezés szükséges! Regisztrációhoz kattintson ide vagy a belépéshez ide!