Tanulni vágyó magyar honfiak,és honleányok!
Zászlóaljunk immár várja meghívásotokat lakóhelyetekre, hogy honvédelmi ismereteinket megoszthassuk veletek is! Kereshettek a honlap "Elérhetőség" menüpont alatt található e-mail fiókon keresztül !
Felhívjuk hasonló szervezetek,közösségek figyelmét, hogy célunk nem a rivalizásás, más szervezetek magunk alá rendelése, hanem az együttműködés, egymás tevékenységének segítése, egymás tudásának kiegészítése, közös gyakorlatok szervezése!
Együtt Magyarországért!
Orosz hadihajók tartanak Szíria felé
Erődemonstráció,de már fut a sunyi mocsok!
Damaszkusz megkapja a megrendelt helikoptereket
.jpg)
Oroszország nem fog új fegyvereket szállítani Szíriába, amíg nem normalizálódik a helyzet a közel-keleti országban – jelentette ki Vjacseszlav Dzirkaln, a Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Tanács helyettes vezetője Londonban, egy nemzetközi légikiállításon. A nyugati sajtó és néhány nyugati politikus ezt úgy értelmezte, hogy Oroszország „dobta” Szíriát, ám a helyzet ennél bonyolultabb. Dzirkaln szavai csak „új” fegyverekre, és „új” szerződésekre vonatkoznak, ám a régibb szerződések teljesítésre kerülnek.
Így Szíria megkapja hadserege számára a korábban megrendelt Mi-25-ös (a Mi-24 felújított, exportra szánt változata) helikoptereket.
Oroszország ezen felül egy kisebb flottát is küld Szíriába. Az Északi Flottából hat hajó, a Balti Flottából két hajó tart a Földközi-tenger felé, melyekhez a Fekete-tengeri flotta további három hajója csatlakozik. Az orosz flotta a hivatalos magyarázat szerint gyakorlatozási céllal érkezik a Földközi-tengerhez, és látogatást tesznek a szíriai Tartusz kikötőjében is, ahol orosz támaszpont található. Ezek a hajók szállítják Damaszkusz számára a megrendelt harci helikoptereket.
(Nyezaviszimaja Gazeta)
A török repülőgép szíriai rakétával való kilövésének verziója nem állja meg a helyét
A török vezérkar először vonta kétségbe azt a verziót, hogy a hadsereg felderítő repülőgépét a szíriai légvédelem rakétája lőtte volna le. A helyi médiák szerint ezt sugallja a hadiügyi hivatal legutóbbi nyilatkozata, miszerint a szakvizsgálat során a repülőgép roncsain nem találtak égés, illetve robbanóanyag nyomát.
Június 22-én a török légierő RF-4E gépe katasztrófát szenvedett a Földközi-tenger felett. Szíria bejelentette, hogy a szíriai légvédelmi tüzérség lőtte le a repülőgépet Szíria légterében. A török fél állhatatosan ragaszkodott ahhoz, hogy a gépet rakéta lőtte ki nemzetközi légtérben.
Az incidens fokozta a feszültséget Damaszkusz és Ankara viszonyában a szíriai belpolitikai válság mellett.
ruvr.ru
Korábban Szíria is elismerte, hogy a szír légvédelem lőtte le a gépet, és a szír légteret sértő török gép esete durva provokáció volt a NATO részéről, hogy ezzel az ürüggyel (egy NATO tagállam védelmében) lerohanhassák Szíriát.
Most, hogy az orosz flotta úton van Szíriába, már nem is a szírek lőtték le a gépet! Sőt, le se lőtte a gépet senki, mert nem is volt ott! Gyáva férgek gyülekezete a NATO vezetés - méltó a pusztulásra.
A líbiai (le)szereplés látványos gyengeségeit követően az orosz szakértők egy része nyilvánosan is előrevetítette a NATO felbomlását. Ez a "felbomlás valószínűsítése" kizárólag a megszokott diplomatikus hangnemnek volt köszönhető - a mostani eset után pedig várható, hogy a NATO-ról (esetleg Rassmussenről) viccek fognak születni...
jövőnkinfo.hu